Utolsó évad S06E01

Ballai Míra idén ballagott diákunk első egyetemi éveiről szóló sorozatunk első részét már olvashattátok (Élet a gimi után - 1.). Most egy újabb sorozatot indítunk útjára: Kapás Gábor 12.a osztályos tanuló utolsó (neki már a 6.!) gimnáziumi évébe enged betekintést. Elkísérhetjük egészen a szalagavatón keresztül, túl a ballagáson, az írásbeli-, majd a szóbeli érettségiig. Fogadjátok szeretettel első Zöldfű című írását! 

A szomszéd füve mindig zöldebb. Főleg amikor anyáék elutaznak, 40 fok van, és neked kell locsolni. Ilyenkor próbálok mindent megtenni. Gondolatban felosztani a pázsitot, a cső végét befogni, hogy a víz szerteágazzon. Amikor már teljesen beleélem magam, és azt hiszem locsoló vagyok. Majd nevetek egy jót, hogy azért mégse kellene ezt ennyire túlgondolni. És amikor már tényleg azt hiszem, hogy tök jól bepermeteztem vízzel a füvet, ránézek a szomszédjáéra, és csalódok. Valamit csak jobban kellene csinálnom.

Ez a nyár. Vagyis ez is. Meg persze még sok minden más, de valahogy ez örök. Feküdhet az ember a strandon az új fürdőruhájában, dolgozhat bárhol, csinálhat bármit… Mégis azon kapja magát, hogy másokhoz hasonlítgatja önmagát. Ezen valahogy nem tudunk túllépni. Bár nem tudom, hogy ez most mégis hogyan jön a nyárhoz, bizonyára a locsolás miatt.

Agyalok. Agyalunk. Főleg nyáron, amikor van rá időnk, de mire végiggondolnánk az egészet, itt a szeptember, és az egésznek vége. Igazságtalan, hogy amíg a locsolás örökké valóságnak tűnik, a nyár egy szempillantás alatt elrepül. Majd ahogy lassan közeledünk az őszhöz, minden felkavarodik.

Most nem tudom mit érzek. Egyrészt várom, másrészt nem. Várom, hogy újra beinduljon az a bizonyos iskolai pörgés, várom az osztályt, hogy a barátaim közt lehessek. De közben a gyomrom szorul össze, ha azokra a délutánokra kell gondolnom, amik a sokdolgozatos napok előtt szoktak lenni.

Facebook-on láttam egy cikket arról, hogy ilyenkor sokkal több diák válik depresszióssá. A nyarat könnyű megszokni. Pihenés, alvás, kirándulás, nyaralás, grillezés. Meg persze munka, meg a többi. De mégis egy szabadabb, kötetlenebb valami. Aztán hirtelen újra beindul a gépezet, a már jól megszokott, pontos időkhöz kötött, elvárásokkal teli tanév. Szívesen írnék valami jót, hogy ilyenkor mire kell gondolni, hogy az átmenet könnyebb legyen… De őszintén fogalmam sincs róla. Bár nekem, ahogyan telnek az évek, az egész egyre fájdalmatlanabb. Nem lehet örökre nyár, valamikor valamit tenni kell, aztán majd úgyis megint lehet kezdeni írni azt a francos Vakáció feliratot.

Még mindig locsolok, a fű már bizonyára öröm táncot járna. A vízcseppek már egyre nagyobb területen terülnek szét. És az egészből már tényleg elegem van. Mit mondhatnék? A nyár, az nyár. Az iskola, az iskola. Talán ez a legtökéletesebb magyarázat mindenre, ennél több nem is szükséges.     

Mindenben meg kell találni a jót, ez egy tökéletes sablon szöveg, de ez esetben tényleg igaz. Meg kell találni az első iskolai hétben is, még ha ez nehezebb is, ha előtte három héttel a Balatonnál sütkéreztette magát az ember. Idő pazarlás azon gondolkozni, hogy mennyivel jobb a nyár. Eltelik így is-úgyis. Mi dolgunk, hogyan élünk vele.

A szomszéd füve mindig zöldebb, de ez már nem is érdekel.