2018. május 13., vasárnap

Konfirmáció

A gimnáziumunkban idén is a hittanórák keretében készültek a 8.a osztályosok és 9. évfolyamos diákok a konfirmációra. Ebben a tanévben 34 diák készült fel és tett bizonyságot arról, hogy ami megtanulható a hitből, azt megtanulta. A 8.a-ból húszan, a 9.b osztályból  négyen, a 9.c osztályból öten és a 9.d osztályból szintén öten teljesítették ezt a nagy lépést.
Május 13-án szerdán délután a gyülekezeti házban a konfirmációs kikérdezés alkalmával a diákok a nagy izgalom után felszabadultan örültek annak, hogy a tudásuk már megvan. A hitnek része a bizalom is, amiről pedig azzal tettek bizonyságot, hogy a vasárnapi Istentiszteleten megfogadták, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, református anyaszentegyházunknak holtig engedelmes, hűséges és áldozatra kész tagjai lesznek.
Fényképek a vasárnapi fogadalomtételről: 
A konfirmációt követő első úrvacsoravételre ezúttal is a május 20-i, pünkösd vasárnapi Istentiszeteleten kerül sor, délelőtt 10 órától. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit erre az ünnepi alkalomra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése