2018. január 17., szerda

Zenélni jó! - Silent Blade

Dávid Gergő, Kaszala Kevin és Kiss Attila három éve döntöttek úgy, hogy alapítanak egy zenekart, ami a Silent Blade nevet kapta. Először a gimiben egy farsang alkalmával szerepeltek együtt, azóta pedig már számos fellépésen vannak túl. Bár a banda azóta már feloszlott, de ha van lehetőség, újra összeállnak, ilyen volt a Pincétől a padlásig fellépés is tavaly novemberben. Velük készített interjút Szöllősi Kitti.

Meséljetek egy kicsit magatokról! Hogy kezdtetek el zenével foglalkozni?
Kevin: Már régóta érdekelt a zene és ezen belül, hogy tudjak játszani gitáron. Tizenharmadik születésnapomra vettem egy basszusgitárt. 
Attila: Én kiskorom óta dobolni akartam, és amikor lehetőségem nyílt rá, elkezdtem.
Gergő: Hét évesen zeneiskolában kezdtem, később otthon tanultam magamtól gitározni.
Mikor gondoltatok először arra, hogy zenekarban szeretnétek játszani?
Gergő: Tizenkét éves koromban vettem az első elektromos gitáromat, és akkor döntöttem el, hogy zenekarban akarok játszani.
Kevin: Amikor én beszálltam, akkor már próbálgattak a srácok.

Kinek az ötlete volt, hogy álljatok össze egy zenekarra? Honnan jött az ötlet?
Gergő:
Attila, a dobos az osztálytársam lett, így álltunk össze. Nem sokkal később jött Kevin, mint basszusgitáros, de az én ötletem volt az egész zenekar.
Milyen fajta zenét szoktatok játszani?
Gergő: Hard rocktól kezdve trash metalig bármit.
Attila: Főleg ismertebb zenéket.

Hol szoktatok fellépni? Hívnak titeket vagy ti keresitek a lehetőségeket?
Gergő: Általában hívni szoktak fellépésekre.
Attila: Mostanában csak a suliban lépünk fel, nem keressük nagyon a lehetőségeket.

Mi volt az eddigi legnagyobb fellépésetek?
Gergő: Az eddigi legnagyobb fellépésünk a nagykőrösi 25 éves Snake Bite zenekar előtt volt, mint előzenekar 2015 decemberében.
Egy fellépésre sokat szoktatok készülni?
Gergő: A próbák mindig hangulatosan teltek, és sok volt a hülyéskedés, de komolyan is tudtunk dolgozni.
Attila: Sokat nem. Maximum két napot, mert nem szoktunk sok számot játszani.
Mik a tervek a jövőre nézve? Szeretnétek zenével foglalkozni, vagy egészen másfelé visz az utatok, esetleg szeretnétek saját számokat?
Kevin: A jövőre nézve nincsenek komoly céljaink, de ha hiányoljuk az együtt zenélést, akkor zenélni fogunk. Vagy esetleg ha felkérést kapunk, akkor mindenképp bandázni fogunk. Persze komolyabban vennénk, ha lenne egy jó énekesünk.
Gergő: A zenélés inkább csak hobbi, jövőben is ugyanúgy fogunk zenélni, de nem ebből szeretnénk megélni, mindannyiunknak vannak tervei a jövőre nézve.
Attila: Komolyabban én sem foglalkozom ezzel. Nem gondolom, hogy ebből fogok megélni.

Videó a Pincétől a padlásig szereplésről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése